Az idő oly gyorsan száll...

2008. augusztus 24., vasárnap

Úgy érzem, a felső (esküvős) vonalzómon az idő mintha kicsit felgyorsult volna... Hello, hát nekem még csomó elintézetlen ügyem van addig, ez meg nem áll meg, hogy megvárja, hogy végezzek velük... Pedig még sokmindent kéne csinálni, erőm meg nem sok van. Tegnap pl egy egész nap totál kiesett, semmit nem tudtam csinálni, olyan rosszul voltam. Kicsit eltűnt a vérnyomásom, így felállni alig tudtam, mert annyira szédültem. Aztán ittam egy pici kávét, hátha az segít. Persze kb halottnak a csók... Aztán jött Ádi öcsém, hozott húslevest, meg mondta, hogy sétáljunk picit. Na attól hangyányit jobb lett a dolog. Még azt is vállalta, hogy matekozhatok vele, hátha attól felmegy a vérnyomásom, úgy felidegesít (najó, ezt én vállaltam inkább... :DDD). De jelentem, ez sem segített, ez van. Mára kipihentem, már 108/75 a vérnyomásom, azzal már megmaradok. :) Szóval ma újult erővel folytathatom a készülést a nagy napra!

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Rendes öcséd van ;)
Az idő bizony nem lassít senki kedvéért, képzelheted én mit érzek: "Te Jó Ég, már csak 30 nap :O, pedig anno több, mint 200 volt, és tessék, már egy hónap sem, és :OOOOO " :)))

Névtelen írta...

Bizony, furi, Neked is kevesebb, mint 1 hónap... És most én tartok valahol ott, ahol Te tartottál, amikor elkezdtelek olvasni... :) El se hiszem. És ha nekem is ilyen gyorsan eltelik ez a 40 hét is... Bele se merek gondolni. :)

Névtelen írta...

jaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaj micsoda hír fogadott...régen blogoltam, most benéztem és mit látok????
drága Ildi, szívből gratulálok nektek és gyönyörű pocakosságot kívánok nektek! csodás érzés lesz hármasban az esküvő! :))))

Névtelen írta...

Szia :)
Véletlenül találtam Rád Gemini blogján. Én is Ildi vagyok és nekem is Janó a párom. :))) Tök vicces. :)))
Sok boldogságot kívánok Nektek - először az esküvőn, aztán meg a pindurival! Állati szuper dolog babát várni, majd meglátod! :)
Ildi

Névtelen írta...

Ja, és én is könyvelő vagyok! :)))
Na, ennyi hasonlóság elég is lesz mára... :)

Névtelen írta...

Nekem sem volt magasabb a vérnyomásom, de túléltem a dolgot :) Magasabbal már rosszul is lettem volna :) Jó, hogy gyorsan száll az idő, várjuk az esküvői bejegyzést nagyon!
Jobbulást és nőj nagyra :)
Marcsi

Névtelen írta...

Vörösbegy: köszönjük a gratulációt, nagyon várjuk már a babócát!!! :)
Nuttos: üdvözöllek itt!:) Vicces, hogy ennyi a hasonlóság!!! :) És ki tudja, még mennyi hasonlóság van!!! :)
Marcsi: nekem alapból 123 szokott lenni, és most nyilván ezért forcsa annyira. De már kezdem megszokni! Aztán 2 hét múlva jövök az esküvői bejegyzéssel, képekkel!:)

Névtelen írta...

Nem tünt olyan gyorsnak ez a 40 hét, bár most így visszagondolva mégis, de annyi minden történt közben :)
Mikor neked lesz már csak 28 nap :)))

 
Babu-blog. Design by Pocket