Sztárfotó...

2008. augusztus 27., szerda

Najó, ez túlzás... Van egy pocsék képünk a babócáról, amin az ég világon semmi nem látszik, de legalább van!!! Egy folt látszik, és tudjuk, ez Ő. :)
Nade elmesélem a vizsgálatot. Janó reggel ébredés után megkérdezte, hogy nem lehetne-e esetleg mégis reggel menni az orvoshoz, mert a délután még olyan messze van... (ma jött velem először) Majd amikor mondtam, hogy hát nem, mivel csak délután rendel az orvos, akkor mérgelődni kezdett, hogy milyen orvos ez, akihez reggel nem lehet menni... :D De aztán eljött a délután, izgatottan mentünk mindketten... Majd kicsit csalódottan jöttünk ki.

Magánorvoshoz járok (7.000 ft volt pl csak a mai alkalom), akinél anno én is születtem. Eddig semmi bajom nem volt vele, de ma kicsit kiakasztott... Úgy csinált, mintha mindent tudnom kéne, mintha már 100-szor lettem volna terhes... Aztán mondta, hogy najó, nézzük meg a babát, ha már itt van apuka is. Hasi uh következett: még semmit nem láttunk, de már mondta, hogy látja apuka, ott van Dezsőke keze, lába! na én itt úgy el kezdtem röhögni,hogy az orvosnak várnia kellett, és rámszólt, hogy egy kis komolyságot kedves anyuka! Na szóval láttunk egy pacát, a baba fejét, szivecskéjét, szikhólyagot, mindent... Kérdeztem, hogy lefényképezhetjük-e a monitort (azt meg se mertem kérdezni, hogy esetleg nyomtatna-e nekünk...), mire közölte, hogy minek azt, úgyis kapnak képet a 12 hetes ultrahangon, ott majd gyönyörködhetnek benne. És ezzel a lendülettel már engedte is fel a redőnyt az ablakon,hogy világos legyen. Én szóltam Janónak, hogy nem érdekel, menjen, próbálja meg így is lefényképezni, mert szeretnék képet róla. Persze még kevesebb látsik rajta, mint a monitoron... :( Annyira kiábrándító volt a doki... Meg se mérte, hogy mekkora a baba, semmi!!!! Hát ez van, vannak ilyen orvosok is. De jöjjön a "sztárfotó":


A naív...

Én nagy naív azt hittem, hogy én milyen mázlista vagyok, és semmi rosszullétem nincs. Na ez megdőlt tegnap... Azóta fetrengek jobbra-balra, olyan hányingerem van folyton... :(
Most megyek, megyünk ultrahangra, drukkoljon mindenki!!!!!

Első UH - 08.09.

2008. augusztus 25., hétfő

Megvolt az első ultrahang szerdán! Igaz, elvileg péntekre volt tervezve, csak a betegség miatt a háziorvos mondta, menjek el inkább, mert eléggé görcsölt a hasam. Így nem volt túl sok időm az izgulásra, hisz váratlan volt a dolog. Janó nem is tudott eljönni velem, anyukámmal mentem. Valahogy nem tudtam eddig felfogni, hogy ez igaz. De amikor megvizsgált az orvos, közölte, hogy aha, szépen nő a méhe! Jöjjön, csinálunk egy uh-t! Na itt már gyanakodtam, hogy ez bizony tényleg igaz, és tényleg lakik bennem valaki... Megnéztük, és ott volt! Egy kis kerek valami, benne egy kisebb valamivel... és látszott már, hogy van feje! :) Óriási nagy, 6,1 mm!!! :) Apukám szerint légypiszoknak nagy, gyereknek még kicsi. :D Szerintem meg majd megnő!!! :D Szívhang sajnos még nem volt, nem tudom, megvárjam-e vele a 27-ét (következő uh, mivel addig szabin van a dokim), vagy elmenjek sztk-ba... Hétfőig még kitalálom! Ja és nem kaptam képt róla... :(

A hormonok viszont dolgoznak, látszik a hangulatomon. :( Semmihez nincs kedvem, semmit nincs kedvem csinálni, semmisem jó. Hol nevetek, hol sírnék legszívesebben... Szegény Janó meg nagyon nem érti. :( Eddig dicsért, hogy milyen jól bírom, és nem is látszik, hogy babát várok. Most meg csak feküdnék, aludnék, morci vagyok... :( Remélem hamar elmúlik ez az átmeneti rosszkedv!!!!


08.25. elmúlt ez is. :) A kedvem jó, fáradt sem vagyok annyira, és mindjárt itt a következő ultrahang! Már csak kettőt kell aludnunk!!! :)
A táplálkozásom érdekesen alakul:
reggeli: rozskenyér kenőmájjal, paprika, paradicsom
ebéd: LEVES (lehetőleg húsleves legyen) második mindegy, leginkább cseréljük le mégegy adag levesre
vacsora: rozskenyér kenőmájjal, paprika, paradicsom
Ezek között pedig alma, szőlő, barack, ilyesmi. Ezeken kívül sok mást nem ettem múlt hét óta! :) De ha egyszer ezt kívánom... :) Ma csináltam madártejet, hátha megkívánom majd... :DDD Addigis megyek májaskenyeret enni, mert az oooooooolyaaaaaan jóóóóóóóóóó!!!!!!!!!!!!!!!! Najó, egy kis zsíroskenyérrel is meg lehet TALÁN vesztegetni!:) De semmiféle felvágottat nem eszem meg!! :)


Az idő oly gyorsan száll...

2008. augusztus 24., vasárnap

Úgy érzem, a felső (esküvős) vonalzómon az idő mintha kicsit felgyorsult volna... Hello, hát nekem még csomó elintézetlen ügyem van addig, ez meg nem áll meg, hogy megvárja, hogy végezzek velük... Pedig még sokmindent kéne csinálni, erőm meg nem sok van. Tegnap pl egy egész nap totál kiesett, semmit nem tudtam csinálni, olyan rosszul voltam. Kicsit eltűnt a vérnyomásom, így felállni alig tudtam, mert annyira szédültem. Aztán ittam egy pici kávét, hátha az segít. Persze kb halottnak a csók... Aztán jött Ádi öcsém, hozott húslevest, meg mondta, hogy sétáljunk picit. Na attól hangyányit jobb lett a dolog. Még azt is vállalta, hogy matekozhatok vele, hátha attól felmegy a vérnyomásom, úgy felidegesít (najó, ezt én vállaltam inkább... :DDD). De jelentem, ez sem segített, ez van. Mára kipihentem, már 108/75 a vérnyomásom, azzal már megmaradok. :) Szóval ma újult erővel folytathatom a készülést a nagy napra!

Tipikus mi...

2008. augusztus 22., péntek

Még csak szerdán tudtuk meg, hogy babát várok, amikor (még aznap!) jött át hozzánk Janó huga, még be se lépett az ajtón, és rögtön jött a kérdés (én nem voltam itthon): Ildi terhes?
Persze Janó nem mondta el neki, de jót nevettem rajta, amikor elmesélte. :) Aztán szombaton reggel felléptem msn-re, fenn volt kisöcsém is. Ők szintén nem is láttak még azon a héten, nem is tudtak semmit. Hát a beszélgetés így hangzott:

Á:
sziaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa
van egy jó hírem!!!!!

Ildi:
szia
na?
Á:
Terhes vagy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ildi:
mi van?:D
na ezt honnan sikerült összeszedned?:D

Á:
Legalábis azt álmodtam...:P
Ildi
:D
és fiam vagy lányom lesz?:D legalább ezt tudjam...:D

Á:
addig nem jutotam.....
Ildi:
hát ez elég nagy baj...:D
feküdj vissza, álmodd tovább akkor...:D

Á:
És én onnan tudtam meg hogy Székely Ildivel beszélgettetek róla és még szidtad is a nőgyógyászodat neki....
Ildi:
de jó álom...:D

Á:
és én akkor vittem, nektek narancslevet...
vagy valami folyékonyat ami belefért egy pohárba....

Para, hormonok - 07.28.

2 napja mást se csinálok, csak parázok... Hogy valami baj lesz a picivel, hogy elvetélek, hogy nem marad meg... Állandóan csak azt várom,hogy elteljen végre a bűvös 12 hét... És akkor végre megnyugszom.... Addig rettegek.

A hangulatom meg... Hát... Részben ugye ez a rettegés is rányomja a bélyegét a hangulatomra,de másrészről meg hol nevetek,hol meg legszívesebben csak sírnék... Hihetetlen!

Ami még furcsa, a fekvés... Sehogy sem kényelmes... Hol egyik oldalt szúr, hol feszül a hasam és fáj, hol a mellemet nyomom... Miért szúr/feszül a hasam??? Vajon normális ez??? Félek, ez is valami rossz jel... :(

08.22. : Azóta a változás: nem tudom, mi az összefüggés, de pontosan azóta, hogy Nagymamámat eltemettük, egyáltalán nem rettegek... Még aznap reggel is féltem mindentől, és utána mintha ezt elvágták volna... persze, egy egészsége félelem van bennem, hogy legyen minden rendben a következő uh-n, de nem ez jár a fejemben...
Fekvés is megoldódni látszik, megtaláltam már a kényelmes pózt. :) Hangulatom továbbra is változékony, és még mindig fáradékony vagyok.

Tünetek - 2008.07.25.

2008. augusztus 21., csütörtök

A napokban sok változás történt a szervezetemben:
-még nem is sejtettem, hogy terhes vagyok, amikor már feltűnt, hogy a megszokottnál hamarabb elkezdtek feszülni, fájni a melleim, és ez nem múlt...
-evés, ivás: eddig reggel kekszet ettem, hát most rá se tudok nézni... Ellenben - ekkor még szintén nem tudtam,hogy terhes vagyok - egy ültő helyemben megettem 1 egész zacskó sajtos chipset... Pedig nem szoktam ilyet enni... És folyton éhes vagyok... főleg a csípőseket (!!!!????) kívánom, meg a zöldségeket.
-pisilés: hát ez is megdöbbentő, általában napi 1,max 2-szer pisilek, na most olyan 5-6 alkalommal. :) Még éjjel is felébredtem...
-fáradtság, dekoncentráltság: folyton csak aludnék... És képtelen vagyok hosszabb távon 1 dologra koncentrálni...
Hihetetlen, még csak pár hete él bennem ez a kis lény, mégis mennyi változást okoz... :) De örülök neki, bár felfogni még mindig nem teljesen sikerült...:)

Boldog születésnapot!!!!

2008. augusztus 20., szerda


Remélem tudja az illetékes, hogy Neki szól most ez a zene!
Nagyon boldog születésnapot kívánunk!!!!

Fordulópont - 2008.07.23.

2008. augusztus 19., kedd

A mai naptól azt hiszem életünk gyökeresen megváltozik. Egy teljesen új élet elé nézünk. Remélem ebben a szerepben is helyt állunk majd. Hétfőn kellett volna, hogy megjöjjön, de nem nagyon foglalkoztam eddig a dologgal, mivel elég gyakori, hogy késik. Sőt, hétfő reggel a kíváncsiság kedvéért még egy tesztet is megcsináltam. Persze negatív lett. Úgy éreztem, mostmár megjön. Aztán délelőtt jött a gondolat, hogy kimegyek, veszek egy tesztet, mert ha péntekig nem jön meg, akkor megcsinálok mégegyet. De csak nem bírtam ki addig, a szüleimnél, amíg csak 1 tesóm volt otthon, gyorsan megcsináltam. Teljes lelki békével vártam a szokásos 1 csíkot. De valahogy az az 1 is olyan lassan jelent most meg. Aztán a 4. perc után pedig már ezt láttam:



De nem hittem a szememnek. Letakartam egyik szemem, másik szemem, de akárhogy néztem, 2 csík volt... Hirtelen azt se tudtam, hogy álmodok, vagy ez komoly... :) Aztán rohantam a telefonért, hogy felhívjam Janót. Amikor mondtam neki, mondtam azt is,hogy "várj, megnézem azért mégegyszer, lehet, csak rosszul láttam!". De akárhogy néztem, a 2 csík ott volt... :) Aztán megijedtem, mi van, ha nem jó a teszt... Vettem gyorsan mégegyet... :) Igaz, azon halványabb a csík, de ott van!!!!!! :)


Azt hiszem, még most sem teljesen tudom felfogni, hogy babánk lesz... :) Augusztus 8-ra kaptam időpontot a nőgyógyászomhoz, remélem minden rendben lesz!

Eddig bírtam

Este közzé teszem az 1. - eddig csak piszkozatként elmentett - bejegyzésemet, mely a hallgatás tárgya! ;)

Nem bíííííííííííííííííííroooooooooooooooom!!!!

2008. augusztus 16., szombat

Nem véletlenül írok mostanában ilyen ritkán. Van valami, amit az esküvő után szeretnék csak leírni, de nem bírom ki addig... Így most egy ici-pici kedvezményt adok magamnak. Jövő héten leírom, amint időm engedi.
Az esküvő szépen alakul. Megvan minden a dekorációhoz, megvannak a ruhák. Végre Janóét is megvettük, és örülök, hogy vártunk vele, így ugyanis 50% kedvezménnyel vehettük meg neki a ruhát. Már csak 3 dolog kéne asszem.
- cukrászat, ahonnan a tortát rendelnénk, ugyanis ahonnan lett volna, ott nem vállalják mégsem :(
- virágkötő, a menyasszonyi csokor, a dobócsokor és az autódísz készítéséhez
- fodrász, aki esetleg házhoz jön, vagy nagyon közel van
- sminkes
- fehér cipő

Na és akkor így lesz a 3 dologból kapásból 5. :) És biztos vagyok benne, hogy még vagy 10 dolog fog eszembe jutni a következő 3 hétben.

Azért elég rémisztő, hogy már csak 3 hét és itt a nagy nap...
Ja apropó még a menü sincs meg, meg az ültetőkártyákat is meg kéne írni (természetesen kézzel)... Ááááááááá

Éjszakázzunk, mert az jó...

2008. augusztus 9., szombat

Az utóbbi napokban Garfield cica meg van bolondulva azt hiszem... Ugyebár ő kinn alszik a kertben a helyén (van rendes macskahordozó doboza kinn tele ronggyal). De az utóbbi napokban nem igazán bír magával. Valamiért éjjel felébred, és jön az ablakunkhoz nyekeregni,hogy engedjük be. Na hát így a csütörtök éjjel: hajnali 3-kor felébredtem, hogy megint orrot kell fújnom (beteg vagyok). Na persze a lakás másik végéhez közelebb levő dobozában miért is ne hallotta volna ezt meg a macska... Egyből felébredt, elkezdett nyivákolni. Janó megetette, hátha akkor elhallgat, de nem nyert, addig volt csend, am;íg tele volt a szája. Akkor mondta Janónak, hogy hagyja, majd én megyek, megoldom. kimentem hozzá, elkezdtem simogatni, hátha megnyugszik. De nem. aztán Janó megunta, ilyenkor jön az, hog költözzünk át a nappaliba a nagy kanapéra (immáron hajnali 4-kor), a macskát engedjük be, és akkor csönd lesz végre. Hehe, mi kis naívak... A macska megvárta, hogy elaludjuk, addig ő is aludt, majd elindult a konyha felé... Janó rutinos volt, az étkezőasztalról mindent lepakolt... De hiába... Egy iszonyatos puffanásra ébredtünk, meg arra,hogy a macska ezerrel rohan ki a lakásból... Na mi szokott nálunk a földön landolni? Természetesen 1 üveg PIROSKA NARANCS SZÖRP!!!!! Marhára örültem, amikor hajnali fél 5-kor kezdhettem takarítani, felmosni, üvegszilánkot szedni... Jó éjszakánk volt!!!!!
És ma éjjel is felébredt... :( Nem értem, mi van vele... Eddig fél 6-kor ébresztett, de ez így nem tetszik, hogy mostmár éjjel se hagy minket... :(((

.

2008. augusztus 4., hétfő




 
Babu-blog. Design by Pocket